Poems by Miklos Radnoti translated by Gabor Barabas:

WELCOME THE DAY!

I kiss your hand, — like this,

like a shuffling peasant basking

in the sun, while in fields pregnant with passion

the raucous unhinged stalks of wheat burst into blossom!

And look! Where we just lay the stalks are bent,

a stern reminder of our love—and how

the world bows! And the distant tower bows

and grovels at your feet in the dust!

A sleepy afternoon has come: let us welcome it in silence!

I plant a kiss that blooms upon your fingers, 

the palm of your hand gives birth to shade!

And let us be thankful! with palms open like a supplicant's

and let us thank the sunlight where we stand,

twirling and disheveled, in fields animated

and gleaming with passion where

the raucous unhinged stalks of wheat burst into blossom!

October 8, 1929

KÖSZÖNTSD A NAPOT!

Most már a kezedet csókolom, — így

paraszt bánattal oly szép megállni

a napban, lelkes földeken csörren

ütődő szárba szökkenve a búza!

Nézd! ahol hevertünk eldőlt a szár,

szigorú táblán szerelmi címer,— hogy

bókol a tájék! bókolva előtted

csúszik a porban a messze torony!

Álmos délután jön: csöndben köszöntsd!

csók virágzik ujjaid csúcsán és

tenyeredben megszületik az árnyék!

Te csak köszöntsd! szétnyitott tenyérrel

köszöntsd a napot, mert most még

feléfordúlva állunk és lelkes

földeken, csillanó földeken csörren

ütődö szárba szökkenve a búza!

From Psalms Of Devotion

You are a plowed field, and your panting

is like that of  the hired hand as you carry

the brute weight of the earth upon your back.

And sometimes your desire is a deafening bell

that calls to me from beneath the dark cathedrals

of the panting night.

And then you shower me with love,

like a wild chestnut shedding its leaves. And even now,

in the grief of our parting cleansed by the diaphanous dawn,

you are still the earth, and the flesh, and the blood

and everything and all, is but like child's play beside you.

July 12, 1928

Földszagú rét vagy, a lihegésed egyszerű

mint a szeretkező béresparaszté és a

földanya átkos erejét hordozza tested.

Néha csak vágyad harangja kongat

és misére hív a lélekző csöndben

ziháló sötétnek tornya alatt.

Szerelmed rámhúll kerengve, mint hulló

nagy vadgesztenyelevél. Most is.

A búnak áttetsző tiszta hajnalán

te vagy a föld, a test, a vér

és terajtad kívűl minden cask játék.

from Cartes Postales:

PARIS TO CARTRES

On the lurching train the lamp dies out

and the moon sticks to the trembling window;

a soldier sits, a blonde girl leaning on his chest,

she flickers, smiles, and then is lost in dreams.

CHARTES-BÓL PÁRIS FELÉ

A vonaton a lámpa haldokolt,

a lengő ablakokra néha rátapadt a hold,

szemközt katona  ült, szivén egy szőke lány

világitott. A lány mosolygott, könnyü álma volt.

VERSAILLES

The pond boils and its surface cracks

as roe gushes from the fattened fish;

slender girls watch motionless

as golden droplets swirl and fall about their feet.

VERSAILLES

Felforr a tó és tükre pattan,

kövér halakból dől az ikra,

karcsu lányok nézik mozdulatlan

arany csöppek hullnak lábaikra.

QUAI DE MONTEBELLO

A young girl just ran by

with an apple in her hand.

It was a plump, red apple

and she bent over it.

The moon is so dim tonight

that it is but a faint breath in the sky.

August 7-September 7, 1937

QUAI DE MONTEBELLO

Kislány futott el éppen,

almát tartott kezében.

Piros, nagy alma volt,

a kislány ráhajolt.

Lehellet még az égen,

Olyan halvány a hold.